Minden nap találkozhatunk olyan helyzetekkel amikor, ha beszélgetésbe kezdünk, elviszi a másik fél a fonalat, a saját érveit és érdekeit szem előtt tartva, minket gyakran végig sem hallgatva. Sajnos igaz lehet ez a munkahelyen is. Legtöbbször a főnők szava szent és sérthetetlen, akkor is azt kell csinálni, amit ő mond, még ha logikátlannak is tűnik. Régen – s talán még ma is – a katonaságnál volt az, ahol az embernek fejet kellett hajtania a parancsnak. Ha a parancsnok azt mondta, hogy a közlegény fesse le az eget, a katona kérdése csak annyi lehetett, hogy milyen színre? Abszurd kicsit a hasonlat, de igaz.
Viszont, ez ma már nem megengedett ebben a versenyhelyzetben. Már számos kutatás bizonyítja, hogy egy adott célt könnyebben, különlegesebb megerőltetés nélkül el tudunk érni, ha az emberek javítanak a kommunikációjukon. Ha a főnök mond valamit, de kikéri a véleményünk, még ha nem is biztos, hogy a mellett dönt, már jó érzést kelt bennünk azzal, hogy bevont egy kérdés megoldásába. Ez doppingoló hatással bír, motiválja az embert. Erre lett kifejlesztve a Kogwheel számos képzése mellett, az asszertív kommunikációs tréning, amely segít javítani kommunikációs készségeinket, érvényesíteni saját elveinket, de mások viselkedéséhez, kommunikációs szokásaihoz alkalmazkodva. Így fejleszthetjük környezetünket, illetve ezáltal magunkat is. Ez a kommunikációs módszer bárkinek megtanítható, bárki által elsajátítható. Megtanulhatunk empatikusabban, másokkal szemben sokkal megértőbben viselkedni általa, ami segíti a szoros összetartást a szervezeten belül.
Ennek használatával nem csak vezetői beosztásban lehetünk sikeresek, hiszen a jó kommunikáció nem kötött semmilyen társadalmi ranghoz. A Kogwheel asszertív kommunikációs tréningjén, olyan kommunikációs forma megismertetése, és megtanítása a cél, aminek segítségével sokkal könnyebben érhetjük el a kitűzött célt, mint a régi „Ki, ha én nem?” módszerekkel, agresszív kommunikációval.